Főmenű
Kezdőlap
Bemutatkozás
Szilvásvárad
Kapcsolat
Áraink
Vendégkönyv
Képek
Linkek
Térkép
Adatvédelmi tájékoztató
Ajánlja oldalukat másoknak
Kedvencekhez ad
Beállítás kezdőlapként
Villámhír
Látnivalók Nyomtatás
  Orbánház

Egykoron az (1700-as években nemesi címet kapott) Orbán család tulajdonában lévő, ma múzeumként működő  épület nagyon szép példája a térség népi építészetének.

Református Kerektemplom

1832-ben veszélyessége miatt lebontották a falu omladozó régi templomát. Gróf Keglevich Miklóshoz segítségével és rendeletére, 1837-ben kezdték meg az új templom építését, mely 1840. augusztus 23-ra épült fel.

A templom érdekessége, hogy a gróf katolikus vallású volt, s a szájhagyomány szerint az épületet eredetileg katolikus templomnak szánta, de az egri érsekkel való nézeteltérése miatt az épülő templomot a református egyháznak adta. Az építéshez nyújtott segítségét egy kikötéshez kötötte. A templom homlokzatára a következő szövegnek kellett felkerülnie: "Szégyenüljenek meg a faragott képeknek minden szolgái".

Kastély

A grófi kastély az 1860-as években épült a már meglévő vadászkastély mellé. Tervezője feltehetően Ybl Miklós volt. Később Erdődi Miklós neobarokk stílusban építtette át. A kastély alatti parkban olyan faritkaságokat találhatunk, mint a szomorú bükk és a mocsári fenyő. Az itt lévő kis tó a patak felduzzasztásával jött létre, s a zsilipen átömlő víz hajtotta az alatta 100 méterre húzódó vízimalom kerekét.

Ménistálló és lovas múzeum

A kastélytól alig 100 méterre, hatalmas gesztenyefák árnyékában áll a volt grófi ménistálló, amely 1860-ban épült. Itt láthatóak a ménes legszebb apaállatai, s itt alakították ki 1969-ben a Lovas Múzeumot, ahol a lipicai ló történetét, a lovas élet és fogatolás szerszámait, eszközeit és elért eredményeit lehet megtekinteni.

Középkori Börtönmúzeum és panoptikum

A korszak büntetés-végrehajtási gyakorlatát mutatja be, mely a gazdag tárgyi anyag mellett látványos, panoptikumszerű jelenetekkel történik.

Szalajka-völgyi Erdei vasút

A keskeny nyomtávú, gőzüzemű erdei vasút 1908-ban kezdte meg működését. 1910-ben lovag Wessely Károly adta őrgróf Pallavicini Alfonz Károlynak.

Szalajka-völgy

Magyarország egyik legszebb magashegységi völgye. Bejáratáig, Szilvásvárad központjából, gyalogosan érdemes fölsétálni. A utat végigkíséri a Szalajka-patak, s itt láthatóak a halastavak, a pisztrángtenyészet, Sziklaforrás, Erdei Múzeum, a Fátyol-vízesés, az Istállóskői ősemberbarlang.

Szabadtéri Erdei múzeum

Sok más érdekesség mellett itt látható faszénégető, fűrészüzem, az egykori sodronypálya és a vashámor is, melyben az ott található "Tilalmas a halászat ebatta" feliratú vastábla és a Kerektemplom betűi is készültek.

Erdészeti múzeum

A múzeum a régi munkaeszközöket, az erdészeteknél folyó munkákról szóló tárgyi- és írásos emlékeket  mutatja be.

Sziklaforrás

A hegység egyik legnagyobb vízhozamú, a patakot tápláló karsztforrása jéghideg, tiszta vizével a kirándulók pompás szomjoltója.

Fátyol-vízesés

A karsztforrásokból eredő patakok vizéből lerakódott mésztufa érdekes lépcsőszerű képződményt hozott létre, melyen a fátyolosan lezúduló tiszta víz, csodálatos látványt nyújt. Itt sorakoznak Magyarország legszabályosabb forrásmészkő gátjai. Kialakulásuk egy hosszú, máig is tartó folyamat eredménye.

Lipicai ménes

Az első lipicai ménest 1580-ban Lipizzán alapították a Habsburg uralkodóház számára. A barokk kor ízlésvilága szerint kitenyésztett lófajtát 1806 óta tenyésztik Magyarországon. A jelenlegi lóállomány 250 körül alakul. A faluban a lovas tanyán, és a legszebb apaállatok Palavichini õrgróf parádés istállójában tekinthetők meg.

Istállóskõi-barlang

A forrás mellől ösvény vezet fel az Istállóskői barlanghoz. A barlang feltárását 1911-ben Raskó Pál répáshutai erdõaltiszt kezdte meg. Azóta a barlangban több ízben végeztek ásatásokat. A legérdekesebb egy 80 mázsás őskori tűzhely feltárása volt. A tűzhely kiemelése után a Nemzeti Múzeumba került. A 30-40.000 éves leletek között előkerültek tundraszarvas, barlangi medve, ősbölény és bivalymamut csontok és agyarok, kő- és csonteszközök is, melyek közül néhány az Orbán-házban is látható.

Kilátó, Tanösvény

A 2000. augusztus 20-ra, Szent István napjára készült. A Kilátó 20 méter magasan lévő teraszáról lenyűgöző látványt nyújt a Bükk minden évszakban más-más színben pompázó domborzata, a patakvölgyek, erdők rajzolata, a 13 hegyvidéki falu háztetői. Tiszta, napos időben a távoli Tátra hegycsúcsai is láthatóak. A Millenniumi Kilátó, megközelíthető gyalogosan a Szilvásváradi Fedett lovarda mellől induló Millenniumi Tanösvény sétaútján keresztül, vagy gépkocsival a Bükk-fennsík felé vezető úton. A kalapat-hegyi parkolótól, mindössze kétszáz méteres sétaúton.

Kárpátok Õre

A nemzet védelmének szimbóluma
 
SEO by Artio